A házasság messze nem erről az örömködésről szól szerintem, messze nem arról szól, hogy ki kell elégíteni a házastársnak a leánykori/legénykori ábrándjait. A házasság egy olyan úton jár, amely egy ismeretlen területen vezet, ahol mindennap új és új meglepetés, fájdalom, öröm, bánat, boldogság vár az azon haladó párra. A legritkább az, amikor folytonos páros örömben élnek együtt a házastársak. A gyakorlatban hol az egyik, hol a másik van a mélyponton, vagy a topon. Amikor mélyponton van a házastársunk tudnunk kell segíteni a nehézségekben akár évekig is, és osztoznunk kell tudni az örömben is. El kell viselnünk a másik háklijait is és még számos hibáját a párunknak, miközben persze próbáljuk tudtára adni, hogy mi is a gond. Mindemellett a házasság nem egy páros műfaj, az egy gyerekekkel együttes szeretet közösség, amely ideális formában sajnos általában szakaszosan, sokszor csak pillanatokra működik. Szinte mindig adódik valami, ami a felhőtlen örömöt egy csöppnyi ürömmel, vagy sokszor rengeteggel keseríti.

Az élet nem rózsaágy, hogy szeretett megboldogult apámat idézzem és ezzel gondolom nem mondok újat...

Szerintem a saját feleségemet vettem el, de a házasság kötöttségekkel jár. Ilyen kötöttség a monogámia, a gazdasági közösség, és az is, hogy bizonyos dolgokat azért teszek meg, mert örömet okoz a páromnak, másokról pedig azért mondok le, mert látom, hogy őt zavarja. Ameddig viszonossági alapon működik a dolog, addig szerintem nincs nagy baj.

(Házas)társnak nevezem én azt, ahol az örömváró ábrándok és a ténylegesem okozott öröm ugyanabban a cselekményben találkozik.

Ha ettől lényeges eltérés van, akkor a "nem a saját feleségemet vettem el" esettel állunk szemben...

Kedves la Mer!

Amikor a konyhát rendeztük be, minden részletről megkérdeztem a párocskámat, mert ő fogja a legtöbbet használni. Hogy milyen magas polcokat szeretne, milyen széles legyen a munkalap, és hány centi magasan legyen. Ő megmutatta, én lemértem. A mai napig emlékszem rá: 76 cm. (A szokásos 90 cm helyett, mondván, hogy ő alacsony.)

Az ülőgarnitúránk azért olajzöld, mert az az ő kedvenc színe. (Stb.)

Egyszer kaptam valami jutalmat, gondoltam, meglepem valamilyen ékszerrel, mert alig van neki. Arról ábrándoztam, hogy mennyire fog neki örülni. Nézegettem az ékszerboltokat, megtetszett egy-két köves gyűrű. Másnap "véletlenül" éppen arra sétáltunk, megálltunk a kirakat előtt. Megkérdeztem, mi a véleménye róla "- Az nem jó, kiszakítja a harisnyát." "- Én nem ilyet gondoltam..." stb.
- És van itt olyan, ami tetszik neked?
- Hát... olyan igazi nincsen. (Kb. 80 darab közül.)
Néhányszor még próbálkoztam, mindig ugyanez ismétlődött. Úgyhogy nem leptem meg. Viszont ezek után a korábbi örömváró ajándékválogatás helyett mindig a szomorúság áradt szét bennem, ha ékszerboltot láttam... Most már egyszerűen félrefordítom a fejem, megtanultam védekezni a rossz érzéssel szemben.

Ugyanez az eset játszódott le a szoknyával és a télikabáttal is. Mert énnekem korábban voltak elképzeléseim, örömváró ábrándjaim arról is, hogy milyen ruhában tetszene nekem a párocskám. (Hozzáteszem, hogy nekem nincsen olyan ruhám, amelyet ne ő választott volna...)

A félkilós nyakláncnak és a hordásra kötelezésnek van ellenpólusa is, Hollócsillag. Ha magad akarod eldönteni, hogy mit veszel fel, akkor a párodnak is bővülnek a szabadságjogai. Akkor kiesik az az érved, hogy "kérlek, a kedvemért... ". Akkor ő már lehet toplák, borostás, izzadtságszagú. Akkor már nem kell betennie a büdös zokniját a szennyesládába.

És ebbe a párkapcsolat egy idő után beleroppan.

Aki nem vállalja fel a kapcsolattal járó kötöttségeket, az inkább ne házasodjon meg. Ugyanis megházasodni nem kötelező. De ha ennek ellenére megházasodik, akkor ne a párját hibáztassa, ha rosszul esnek neki olyan gesztusok, amelyek egy boldog(!) házasság természetes velejárói. A házastárs figyelmessége ugyanis értéket képvisel, még akkor is, ha ez időnként valóban nagyon terhes tud lenni.

Ingola

Olvasom a november 1.-i Igehirdetést. Hollócsillag írja: >>"Mi is küzdünk Istennel, amikor megállunk a színe előtt, de ha felismerjük küzdelmeink közben, hogy csak Tőle kaphatunk áldást, Tőle kaphatunk életet, akkor győzhetünk. Adja Isten, hogy életünk ilyen döntő pillanataiban, és a végső küzdelmünkben is győzhessünk, életet, örök életet kaphassunk a mi Teremtő, Gondviselő mennyei Édesatyánktól. Ámen."<< Amit én magammal viszek "morzsaszedésként": Nincs megtérés,újjászületés fájdalom nélkül. Nincs Evangélium bűn-ismeret,és a bűnbánat fájdalma nélkül.

Hollócsillag írja:>>" Vajon gondolunk mi erre, amikor időnként kilépünk egymás életéből? Tudjuk-e mi mindent jelentettünk egymás számára? Észrevesszük-e, mivel, kinek a segítségével pótolhatnánk számukra az elvesztésünkkel okozott hiányunkat? Ha ezeket a kérdéseket meg tudjuk válaszolni, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy valóban szerettük azt az embertársunkat, akit elhagyni készülünk."<< Nekem idén egy Barátom,Testvérem,-és a hit Útján Sorstársam költözött el,Barna Zoltán-41 évesen....Isten Őt is a Jehova tanúi közül szabadította ki. Készített egy honlapot,segítségül a (még) benntmaradt,-de Krisztust kereső Jehova tanúinak--> http://exjt.hu <-- Nem szabad,hogy tabu legyen a halál-pláne a hívők között. Én hiszem,hogy Barna Zoltánnal találkozunk,-de nekem meg kellett tanulnom elengedni. Hollócsillag írja:>>" Akarattal vagy akaratlanul, vagy a végzet folytán el kell szakadnunk egymástól. Nem szeretjük ezeket a pillanatokat, a búcsú, az elválás pillanatait. Nem szeretjük, mert nem szeretünk sírni. Azt tanították nekünk, hogy azok a jó pillanatok, amikor mosolygunk, és azok a rosszak, kerülendők, amikor sírni szoktunk."<< Hiszem,hogy akkor vagyok felkészült az "Élet Iskolájában",ha felkészülök a Nagy Utazásra-Krisztus országa felé. URunk adjon mindannyiunknak ebben is bölcsességet,és erőt! Mennyei Atyánk adjon vígasztalást gyászólóinknak! Testvéri tisztelettel:Zsotza

A Bösztör-pusztaihoz...

Magyar ének

Hatalmas Isten! Népek közé szórva,
"Tebenned bíztunk eleitől fogva!"
Mikor másunk nem volt, csak könny és zsoltár,
Otthont keresve hajlékunk Te voltál.

(R:) Szólj, ötágú síp, zengj magyar ének,
Adj hálát az ég nagy Istenének!

Bibliás ősök sírja fölött állva,
Találjon e nép végre önmagára;
Köszönjön meg mindent a "védő kar"-nak,
S légyen testvére magyar a magyarnak!

(R.)

Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva,
"Tebenned bíztunk eleitől fogva!"
Add: éljünk egymásért és senki ellen,
Bárhol e földön, de Isten-közelben!

(R:)

>> Chat-bibliaóra 2009.08.16. (hollócsillag)<< " Beszélgetni kezdtünk, (Hollócsillag,és a "Hitgyülis" lány) és néhány mondat után szóbakerült az én hitvallásom is. Mondja ő, hogy náluk jelen van a Szent Szellem, mondom én, hogy nálunk jelen van a Szentlélek. Mondja ő, hogy megváltozott az élete, mondom én, hogy megváltozott az életem. Mondja ő, hogy Jézus vére megtisztítja a bűntől, mondom én, hogy Jézus vére megtisztít a bűntől.
Én éreztem, hogy szinte ugyanazt mondjuk el, ő mégis konokul állította, hogy a református vallás, a vallás általában, megöl, és mindenképp menjek el a hitgyülibe, mert csak ott maradhatok életben.
Eszembe jutottak Jézus szavai: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” (Jn 10,16). Próbáltam elmondani neki, milyen szép is az, hogy most is, ott, a falu főutcáján Jézus nevében ketten összegyűltünk, és Ő is ott van közöttünk. - „Nincs közöttünk! Te a Sátánt szolgálod, amíg el nem jössz a hitgyülibe!!!”. *** Eddig idézném az eredeti Tanítást. Milyen szomorú....olyan kevesen vagyunk Hazánkban,akik meg merjük vallani:Jézus Krisztus a mi URunk-és mégis: sikerült az Ördögnek elérni,hogy az legyen a tapasztalat:A Krisztus követők (sem) egységesek...még -időnként- a Lényeges Dolgokban sem.... Ismerős érzés,és mentalitás-bár én akkor 'anno lelkileg "messzebb" voltam:Jehova tanúja. Milyen nagyoknak láttaták velem/velünk a "nagyegyházak" bűneit,mulasztásait! (Fegyverek megáldása,papok nyakig benne a politikában,a "nyáj" meg tanácstalan,és a tévtanításokkal szemben képzetlen,sok-sok megalkuvás a diktatúrák idején,pedofil-botrányok,stb. ...) Később értettem meg:Ahogy a nagy(hatású) emberek hibái is nagyok,-úgy a történelmi Egyházak hibái is -törvényszerűen-nagyobbak,mint az 1-2 évtizede-évszázada alapított újprotestáns egyházak-vallom ezt baptista keresztényként. Nem volt ez másképp Izraellel sem az Ószövetségi Időkben. Visszaemlékszem:Az 1990-es években,amikor nagyon sokan csatlakoztak a Hit Gyülekezetéhez-többek között baptista tesók is -nagy számban!-többen szánakoztak,hogy egy ilyen egyházhoz tartozok,ahol nem jellemző-szerintük-a csodák,és a nagy létszámbeli növekedés...aztán 1998-ban jött a kínos "földet-érés" a Hitgyüliben, Németh Sándorban hívőknek!:megtörtént a Nagy Szakadás (Akkortájt alakult meg az Autonóm gyülekezet.) Örültem a botránynak? Nem! Szükséges volt ez a szakadás,hogy az "elszállt" Testvérek lábait szilárd "lelki talajra" állítsa URunk? Én hiszem,hogy igen! Mert amíg valaki emberekben, Felekezetben HISZ ,addig szükségszerűen manipulálható,sodródik szellemi -téves-irányzatokkal,vallási tévelygésekkel. Igy látom,tapasztaltam én.....

Istenünknek hála-és La Mer-nek köszönet látom,hogy működik a Topic! Igen,-teljesen jogos volt az aggódás...bennem is volt ilyen,amikor anno' a 90'-es évek derekán rendszeresen jártunk többen a gyülekezetből a Csepeli Vöröskereszt hajléktalanszállójára beszélgetni,és néhányan eljöttek a gyülekezetbe....megvolt a kockázat...Hú,mit szólnak de -ha rosszul is sült volna el a meghívás-akár a Te Esetedben,akár az én esetemben-hiszem,hogy így is a "kisebbik rosszat" választottuk volna-mert ahogy Jézus felvállalta a kitaszított emberekkel a közösséget (együtt is evett velük!)-úgy nagyon fontos,hogy minél többen rácsodálkozzunk:Az Egyházat akarja URunk használni akkor is,amikor hajléktalan emberek életét helyrehozza.

Megtisztelő, hogy ebben a topikban szólsz hozzá az én kis amatőr bibliaórámhoz :)

Végül is, jó lesz itt megbeszélni...

Igazából, én azt a hangversenyt részben igehirdetésnek is éreztem. Voltak benne korálok, megzenésített zsoltárok, amiknek fel lettek olvasva a szövegei, és attól nagyon igehirdetésnek hatott. Meg hát, amikor az ember belép egy templomba, már a csend is hatással van rá, hát még ha ilyen szép zene is van... Isten nem mindig szavakkal szól hozzánk. Néha, amikor csak a szép érzését akarja elküldeni nekünk, vagy békét hoz, akkor pont a zene az, ami a legmegfelelőbb eszköz. És annak a templomnak kiváló akusztikája van, semmi zavaró visszhang. Tényleg békét sugároz, ha ott szépen megszólal valami...

Érthető, hogy nem akartam ezt a hangulatot elrontani azzal, ha egy tavaly fürdött hajléktalant beinvitálok...
Mégis, mekkora élmény lehetett volna neki... Talán ez hozta volna ki a gödörből? Hogy van itt valaki, aki szereti őt, és ilyen ajándékot ad neki? Ráadásul személy szerint behívja...

Arra merészeltem gondolni,hogy ha már az a Topic címe:"Gondolatok az Igehirdetésről",akkor talán szabad gondolatokat leírni a Chat-szobában elhangzott Igehírdetésről.....Hiszen nem mindenki jut el a Chat-szobába...Jó ötlet vajon Majd kiderül Én nagyon fontosnak tartom,hogy a tanító bátran merjen fogalmazni,és ha kell-rámutasson a (hit)élet fonákságára: Istennek hála-és Hollócsillagnak köszönet legutóbb,szerdán is ez történt! Néhány erős megfogalmazás,amire _szerintem_szükség van!Hollócsillag írja ">> És mivel mindenkit megszólítottam, válogatás nélkül, néha eszembe ötlött az is, hogy vajon ha EEEEZ bemegy oda, nem fog-e bajt csinálni?<<" Bár eredetileg hangversenyről volt szó (a Templomban,ahová Hollócsillag hívogatott az utcáról)-de szerintem sokszor a gyülekezetek növekedésének ez a mentalitás az egyik akadálya,-amennyiben teret engedünk,és természetesnek tekintjük ezt a félelmet (és jogosnak.) Ahogy egy gyerek fejlődése, növekedése is újabb,és újabb konfliktus-lehetőséget hoz. Egészen személyesre fogalmazva:ha növekszem a hitben,és a szeretetben-úgy távolodom a szolgáltató egyházat igénylő, kiszolgálást elváró "követelő" mentalitástól. Hollócsillag írja:">>Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy nekik templomba menni alanyi joguk. Úgy gondolják, hogy amikor elmennek egy gyülekezetbe, akkor őket ott körbe kell, hogy nyalogassa mindenki, mindenki őket kell szolgálja, és ők azt csinálnak, ami csak jólesik. Sokan vannak, akik úgy gondolják, ha már hallottak Jézusról, akkor nekik automatikusan jár az örök élet és az örök boldogság. Azt gondolják, hogy majd a pap imádkozik értük, és azzal minden meg van oldva.<<" Emlékeim között szerepel egy evangélikus lelkésznő -szintén szókimondó tanítása 1995 körül a Budapesti Deák téri Templomban:>>" Nem szólíthatom Istent Atyámnak megtérés,és bűnbánat nélkül!

Ma Junikerrel beszélgettem, így mutatkozott be:

http://www.youtube.com/watch?v=ogZoBlMR ... re=related

Juniker: Így lettem

Eljött az én időm, felkeltem a halálból,
okultam az évekből, az életnek szavából.
A jövőm, a múltam, hogyha mellényúltam,
lecsapott az ostor, bárhova is bújtam.
Megváltoztak életek, megszűntek a mértékek,
átalakult formák, átalakult értékek,
Könnyen barátkoztam, hát a magány lett a társam,
gyakran mesélt nekem, hogy a jövőm tisztán lássam.
Elmondta az életet, elmondta a létemet,
rajzolt nekem képeket, azt súgta, hogy félhetek!
Nem volt boldog gyermekkor, az nekem csak látomás,
hogy segítsek a szüleimnek a munka volt az állomás.
Reggeltől estig, estétől reggelig, nem láttam a kiutat,
tudtam, senki nem segít! Könnyező szempár sok átszenvedett éjjelen,
azt mondta a félelem: Gyere ide élj velem!

Ref:
Hogy mi az amit hallgatsz talán csak egy vallomás, egy érzéki játék,
egy érzéki állomás, egy valóságos történet neked csak egy látomás,
nem tudod mit gondolok, az érzés neked látom, más!
Indulnom kell, ha szólít a messzeség,
nem kell a könnycsepp, nem vagyok én veszteség!
Még egy percig maradnék, ha a mosolyt visszacsennéd,
ölelj kérlek úgy, mintha utoljára tennéd!

Ref:
Hogy mi az amit hallgatsz talán csak egy vallomás, egy érzéki játék,
egy érzéki állomás, egy valóságos történet neked csak egy látomás,
nem tudod mit gondolok, az érzés neked látom, más!
Indulnom kell, ha szólít a messzeség,
nem kell a könnycsepp, nem vagyok én veszteség!
Még egy percig maradnék, ha a mosolyt visszacsennéd,
ölelj kérlek úgy, mintha utoljára tennéd!

Így láthatsz engem, így lettem én Juniker,
aki állandóan vívódik, de reménykedve bukik el!
Én sem vagyok tökéletes, én sem vagyok szent,
megbántottam sok embert, a bűnöm regiment...
Ami volt már végetért, nincsen többé folytatás,
de lehet ez is hazugság, ez is csak egy szóhatás!
Volt, hogy nagyon kűzdöttem, vagy egy kicsit trükköztem,
de szembejött az élet, s vele frontálisan ütköztem!
Sok nehéz körülmény formálta a lelkemet,
megtanultam mit szabad, mi az amit nem lehet!
2003 nekem nagyon gyászos évem, elvesztettem ekkor szeretett testvérem.
Csak bámulom az éjszakát egy rózsával a kezemben,
az arcom hófehér, de te ragyogsz a szememben,
gyötörnek az álmok, gyötörnek a rémképek,
de velem lesz a Hold a csillagok az éjképek.
Elengedem kezed, bár még meg sem fogtam,
nem akarok teher lenni a magányt is megszoktam,
Isten nem ver bottal, csak egy átkos csókkal,
átölel a halál, majd felköszönt egy bókkal,
Remegek, fázom, széttép a fájdalom,
üvöltök, sírok, legbelül lázadok,
ilyenné tett engem ez a szemét élet,
elsorvadt a lelkem az álmom semmivé lett!

Ref:
Hogy mi az amit hallgatsz talán csak egy vallomás, egy érzéki játék,
egy érzéki állomás, egy valóságos történet neked csak egy látomás,
nem tudod mit gondolok, az érzés neked látom, más!
Indulnom kell, ha szólít a messzeség,
nem kell a könnycsepp, nem vagyok én veszteség!
Még egy percig maradnék, ha a mosolyt visszacsennéd,
ölelj kérlek úgy, mintha utoljára tennéd!

Egészséges Fejbőr: Esküszünk

Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,
Piros, fehér, Zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza.

Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort, s Magyart hívó égi vágtatását.

Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkbe senkitől se félünk.
Csaba, ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre Te szőtted.

Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen törjük szét a láncot.
Figyeljük a Turulmadár érkezését,
A tudás népének újjászületését.

Szeretett hazánkat körbe veszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos, s fia Árpád.
Áhítjuk óvó, szent, magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki sem támad.

Nagy Magyarország, Te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza.

Fölséges Istenünk becsülettel kérünk
Oltalmazd örökké,szittya magyar vérünk
Aranyat szór a nap atyáink földjére
Világít erőt ád népünk örömére

Mindannyian vagyunk fiai a napnak
Kik vélünk tartanak, magyar erőt kapnak
Ilyen csodás erő nincs több a világon
Magyarok Istene ne hagyd hűlni lángod.

Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,
Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza.

Kedves Efraim! Az a bizonyos elfogadás olyan döntés, amelyet emberek hoztak, akik maguk is tökéletlenek, akik nem látnak olyasmit, amit csak Isten láthat. Istennek pedig nincs szüksége segítségre abban, hogy "ismerje az övéit".

A szentekről mindig eszembe jut az a Boccaccio-történet, amely egy különösen infámis emberről szól, aki messze vetődik a hazájától, olyan helyre, ahol nem ismerik a múltját. Amikor halálosan megbetegszik, egy papnak gyónja meg "bűneit", de nem azokat, amelyeket valóban elkövetett, hanem olyasmikről ad számot bűnökkét, mély megbánást színlelve, amikért nem is igazán lehetne elmarasztalni. A pap ettől a mérhetetlen "jámborságtól" úgy meghatódik, hogy sírva fakad, alig tudja a zokogástól feloldozni, és amikor meghal az illető, kezdeményezi a szentté avatását.

Tudom, nem épp egy reneszánsz-kori történet a legadekvátabb megközelítés, de aligha lehet kétségbe vonni, hogy a szentté avatások körül lehettek, lehetnek visszásságok, amelyek ha nem is szándékoltak, de a másokat mérlegre tevő emberek tökéletlensége miatt előfordulnak.

A szentek tiszteletéhez szeretnék szólni. Leírhatnám a katolikus álláspontot, de gondolom, csak vitát szülne és úgysem fogadnátok el, ezért feleslegesnek látom leírni. Arról szeretnék szólni
, ahogy én élem meg a szentek tiszteletét.
Mit is tisztelek bennük és miért imádkozhatom hozzájuk?
Akiket szentként fogad el a Katolikus Anyaszentegyház, azok életük során, olyan mély hittel rendelkeztek, ami példaértékű. Életüket teljesen átadták Krisztusnak, a Feltámadt Krisztussal különösen mélységes kapcsolatban éltek. Megnyilvánult rajtuk a Feltámadt Krisztus dicsősége. Ezt jelek is bizonyítják.
Az én életemben egy szent, olyan személy, akire felnézek és azért imádkozhatok hozzá, mert hiszem hogy Ő már a Mennyei Atya dicsőségében van, a győzedelmes Egyház tagja és a zarándok Egyház kapcsolatban áll vele. A mennyei Isten dicsőítésébe szeretnék én is bekapcsolódni, egységben lenni a megdicsőült Egyházzal a liturgiában. Itt az egységen van a hangsúly. Az Egyház tagjai egységben vannak Krisztussal, de a személyük megmarad, nem olvad fel, mert akkor a buddhizmus egyik ágáról beszélhetnénk. Márpedig, ha nem oldódik fel, akkor a szent személye Isten előtt kedves, mert életével az Ő dicsőségét szolgálta,ezért lehet közbenjáró Istennél. A szenteket sosem dicsőítettem, sosem imádtam, csak hiszem, hogy közbenjárásuk segíthet,mert Ők bennük Krisztus különösképpen jelen volt és már teljes egységben vannak Istennel.