És teremte vala a Jóisten nagyon sok kristályt. Csiszolatlanok valának. Majd beszórá a Jóisten a kristályokat egy nagy aranymedencébe. Ott rázogatni kezdé, és egyik-másik kristály nagyokat jajdult, amikor érezte hogy a szomszédja kezdi letörni róla csillogó villogó ágacskáit, szúrókáit. Voltak olyan kristályok, akik felkerültek a tetejére, majd egy nagyobb rázkódástól legurultak a kád szélén a padlóra. Megkönnyebbültek...

Majd odajött egy kisfiú, és a kristályokból kiválasztott magának néhányat.
Elkezdett kirakni belőle egy mintát. Rakosgatta, rakosgatta, és sehogy nem illettek egymáshoz...

Odajött az édesapja, kivette a kisfiú kezéből a jégdarabokat, betette egy nagy edénybe, cukrot, málnát, vaníliát tett hozzá, meg egy csomó tejszínt, összeturmixolta, és fagyit csinált belőle :)

Az én kapcsolatom az utóbbi időben megszakadt azokkal, akikkel ismételten előfordult a sértődés/megbocsátás.

Van ilyen is. Egy emberi közösség olyan, mint egy téglafal. Aki nem illik a falba, az nem abba a közösségbe való. Ez kellemetlen élmény annak, aki kilóg a sorból, de hozzátartozik az élethez.

Ilyenkor szoktam kapni a fejemre, hogy milyen hitetlen vagyok, úgyhogy előre mondom: Jézus is odébb állt, amikor nem fogadták be:

És megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül, hanem csak az ő hazájában és házában.
Nem is tőn ott sok csodát, az ő hitetlenségök miatt. (Mt.13,57-58)

Talán ha a bűn fogalma tiszta lenne, a megbocsátás is könnyebb lehetne...

A bocsánatkérés is...

Nem kérnénk bocsánatot olyankor, amikor nem csináltunk rosszat, és bocsánatot kérnénk akkor, amikor hibáztunk.

És milyen hamar oldódna fel a sértődésünk... mert ha tudatában lennénk a bűnünknek, akkor azért nem kéne megsértődni, ha pedig tudatában lennénk az ártatlanságunknak, akkor tiszta szívvel imádkozhatnánk azért, aki megbántott minket vagy aki ok nélkül bocsánatkérést akar kierőszakolni belőlünk...

Jézus is azért tudott a kereszten értünk imádkozni, mert nem magát hibáztatta helyette ok nélkül...

A megbocsátás hosszú folyamat, nehézségekkel, kihívásokkal teli „zarándokút” mely, ha sikeres és legyőzi a sértettség önmagába fordító érzését, lezárása olyan cselekedet, mely megünnepli, szertartásossá teszi a békét, a megnyugvást, a kiengesztelődést. A megbocsátást a kibékülés gesztusa követi. Ez a gesztus fejezi ki a kiengesztelődést, ennek hatására újra helyreállhat a kapcsolat vétkes és áldozata között. Ha nincs lehetőség kézzel fogható kiengesztelődésre, ebben az esetben tökéletes út az ima. Jézus Krisztus is példát adott, amikor az őt keresztre feszítőkért imát mondott. Az ima segít az adott helyzetet objektíven látni, olyan lehetőségekre világít rá, ami az ima nélkül nem volna lehetséges. Az ima megtanít Isten szemszögéből szemlélni. A megbocsátás az imával együtt segít, hogy „gyökeret verjünk” Isten irgalmában.
Megtanulhatunk, úgy tenni másokkal, ahogyan Isten tesz velünk? A szakdogámból idéztem egy szakaszt. A kérdés pedig nem evidens, mint a szakdogámban tűnt, mert ott kijelentő mondat volt, de most elbizonytalanodtam. Lehet képtelenek vagyunk tanulni az elkövetett hibáinkból és Isten szeretetének csak a nyomát hordozzuk, ezért bántunk meg másokat az önzésünkből és hamis vágyainkból kifolyólag.

Én is, kedves Anikó Ancsi...

Van valami a személyiségemben, a szóhasználatomban, ami a szerettel hozzám forduló embereket az én kifejezett szándékom ellenére felbőszíti, vagy megszomorítja.

Nem tudom megszámolni, hogy hány embertől kértem már bocsánatot a környezetemben és weben. Többnyire az sem derült ki pontosan, hogy mi rosszat mondtam... Igaz, tőlem is kértek már bocsánatot néhányszor.

Szeretettel: Ingola

Igen, teljesen igaz, és hasznos, amit írsz, Anikó!

Nekem az jutott eszembe erről, hogy az embereket segíteni kell a bocsánatkérésben - és bűneik tisztázásában. Mindenkit, aki megbántott minket, megbocsátásra készen kell fogadni, hogy ne dörömbölnie kelljen a bocsánatkérésével, hanem nyitott ajtón mehessen be.

És egyszerre ott kell lennie annak is, hogy a bocsánatkéréssel együtt megbánás is érkezzen, különben vég nélküli "bocsáss meg, többször nem fogom csinálni" lesz belőle.

Személyes Bocsánatkérés.... jelentősége!

Gondolataim:

Mindig törekedtem arra, hogy ne bántsak meg senkit… persze nem vagyok hibátlan, de tökéletesek csak Krisztus által lehetünk, kegyelem által. Fontosnak tartom, hogy a személyes bocsánatkérést gyakoroljuk, ha szükséges. A keresztények Krisztus testét jelképezik, Ha valakit (tagot) bántódást ér, biztosan fáj annak, akit sérelem ért… Szerintem fontos, hogy alázatosan tudjuk gyakorolni a bocsánatkérést. Sokan úgy gondolják, hogy elég Istentől bocsánatot kérni, ha mással szemben vétkeztek, hát szerintem nem így van! Konkrétan pl. egy régi barátom élete példaértékű volt számomra, bíztam benne, s a lehető legjobban benne csalódtam… Aktívan jár Istentiszteletre, tudja? ,hogy hibázott s sosem kért bocsánatot tőlem, inkább elzárkózott. Szükséges, hogy önmagunknak s másoknak is tudjunk megbocsátani, és ha kell, gyakoroljuk a bocsánatkérést, de jobb inkább arra törekedni, hogy ne legyen erre szükség. Efézus 4:32 „ De legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, miként Isten is megbocsátott néktek Krisztusban”

Idézet: Sergio
„ A hamis megtérők nem akarják elismerni bűnüket az előtt az ember előtt, aki ellen vétkeztek…. Így szólnak magukban:” Bocsánatot kérek Istentől az Úrasztala előtt” Ám a következő napon nem mennek oda a szóban forgó testvérhez …Azt hiszik, hogy előrejöttek az Istentiszteleten, attól minden rendbejött. Ám a bűnbánatuknak nincs semmi gyümölcse”


Szeretettel: Anikó ANCSI