Á l d á s ! B é k e s s é g !

Isten hozott a www.Istentisztelet.net fórumán



Pontos idő: csüt. nov. 23, 2017 8:33 am




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 28 hozzászólás ]  Oldal 1, 2  Következő
Kérdéseink, válaszaink 
Szerző Üzenet
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
Szerintem a tanult nő is szüljön gyermekeket. És akkor az eszét is átörökíti...

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


vas. júl. 13, 2008 4:00 pm
Profil
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
A cölibátus adaptivitásáról
Részlet Bereczkei Tamás Evolúciós pszichológia című könyvéből

Sokan úgy tartják, hogy a kultúra legtöbb jellege biológiai következményét tekintve maladaptív. Lehetséges azonban, hogy ez csupán abból fakad, hogy nincs kellő ismeretünk a kérdéses jelenségről. Sokszor esünk abba a hibába, hogy túl gyorsan rámondjuk valamilyen emberi cselekvésre vagy intézményre, hogy nincs hatással, vagy éppen hátrányos a szaporodásra (génátadásra). Nem ritkán kiderül azonban, hogy feltevésünk nagyon ingatag talajra épül.

Példaként említsük meg a cölibátus gyakorlatát, amelyet számos vallás megkövetel papjaitól. A katolikus egyházban a XII. századra tehető a kialakulása, amikor II. Innocent pápa megtiltotta az egyházi személyek házasságát. Triviálisnak tűnik, hogy a papi nőtlenség olyan kulturális intézmény, amely hátrányos a genetikai reprodukcióra nézve. Kialakulása annak köszönhető, hogy komoly gazdasági és politikai előnyöket hordozott a társadalom bizonyos csoportjai számára: megakadályozta az egyházi birtokok szétaprózódását, mérsékelte a kléruson belüli hatalmi harcokat, biztosította a papok lojalitását és engedelmességét stb. Boyd és Richerson (1985) szerint a kulturális szelekció mindezek miatt előnyben részesítette a papi cölibátus mémjeit, amelyek a darwini evolúciótól függetlenül másolódtak és adódtak tovább egyik generációról a másikra, miközben gyakran végzetesnek bizonyultak a vallási csoportok fennmaradására nézve. A shaker egyház képviselői pl. olyan szigorú cölibátusban éltek, hogy -mintegy 150 éves fennállás után - képviselőik fokozatosan kihaltak. Ez a folyamat akkor kezdődött, amikor a szekta átlagos mortalitási rátája meghaladta a toborzás arányát és a shakerek teljes eltűnésével fejeződött be. Ránk hagyták nagyszerű zenéjük és belső építészetük örökségét, de nem hagyták ránk génjeik örökségét.

Egyes jelenlegi kutatási eredmények azonban kétséget ébresztenek az iránt, hogy a cölibátus szükségképpen maladaptív intézmény. A középkori és újkori Európából származó demográfiai adatok elemzései arra világítanak rá, hogy a cölibátus fontos szerepet töltött be a családi birtok megőrzésében és a rokoni-vérségi vonal fennmaradásában (Boone 1988, Voland és Dunbar 1995). Mint a 3.2.2. fejezetben részletesen is bemutattuk, a szülői vagyon egyenlő alapon történő szétosztása a potenciális örökösök között azzal a veszéllyel járt, hogy a birtok néhány generáció után annyira szétaprózódik, hogy gazdaságilag életképtelenné válik. Hasonló problémával szembesültek az imént említett poliandrin családok. Az elszegényedő utódok szociális és reproduktív értelemben egyaránt sikertelenségre voltak ítélve. Portugál és német adatok azt mutatják, hogy házassági esélyeiket a születési sorrend határozta meg; minél több idősebb testvérük volt, annál kisebb valószínűséggel házasodtak meg, és annál kevesebb gyerekük volt (lásd 3.10. ábra). A szülők ennek megfelelően az örökösök számának csökkentésével biztosították a vagyon felhalmozását és ezzel genetikai képviseletük növelését az unokák nemzedékében. Ennek eszköze volt egyfelől az elsőszülöttség (primogenitúra) intézménye, másfelől a cölibátus.

15. életévüket betöltő fiúk és lányok esélyei a házasságra fivéreik, illetve nővéreik számának függvényében a XVII-XVIII. századi német nagybirtokosok körében Ś (Forrás: Voland és Dunbar 1995)
A cölibátus funkciója az volt, hogy mérsékelte az utódok közötti vetélkedést a családi erőforrásokért. Egy vizsgálatban arra derült fény, hogy negatív összefüggés található a cölibátust gyakorló fiúk száma és a családi földbirtok mérete között; minél kisebb volt a szülői birtok, annál több - elsősorban másod- és harmadszülött - fiút neveltek papnak (Strassman és Clarke 1998). A lányok házasságát ugyancsak korlátozni kellett, mert a velük járó hozomány gyakran tekintélyes vagyont vitt el a háztól. Általában a legidősebb lányok házasodtak meg, míg fiatalabb, "fölöslegessé" váló testvéreik a kolostorok és zárdák falai között élték életüket, számuk nem ritkán a birtokos családokból származó nők populációjának 30%-át is kitette. Köztudott, hogy a lányok kiházasítása többnyire gazdasági és politikai célból történt, az azonban kevéssé ismert, hogy az apácák és zárdaszüzek ugyancsak társadalmi tőkét jelentettek a családnak, főleg az arisztokraták körében. Különleges nevelést kaptak, státusukat a kolostor falai között is megőrizték, és "önként vállalt" szüzességük és erkölcsös életmódjuk olyan érték volt, amely a középkori gondolkodás fényében komoly tekintélyt és megbecsülést jelentett a maguk és családjuk számára (Hill 1999).

A katolikus papnövendékek megoszlása az Egyesült Államokban testvéreik száma és a családi jövedelem nagysága szerint a családi jövedelmet egy négyfokú skálán jelölték, ahol az 1-es jelenti a legalacsonyabb jövedelmet (Forrás: Low 2000)
A társadalmi haszon mellett reproduktív előnyökkel is járt a szülők számára, ha fiaik és lányaik egy részét papnak vagy apácának adták (Barrett et al. 2002). Nem csupán azért, mert a földbirtokot öröklő és megházasodó (elsőszülött) utódok több unokát neveltek fel, mint nincstelen testvéreik, akiknek a cölibátusa ráadásul enyhítette a szülői erőforrásokért folyó testvéri rivalizációt. Azért is előnyös volt, mert az egyházi és katonai rangok valamelyikét elnyerő fivérek rendszeres anyagi támogatásban részesítették és értékes politikai szövetségekhez juttatták családtagjaikat. Különösen jelentős segítség volt ez a szegény családok számára, akiknek sokszor ez volt a felkapaszkodás egyetlen lehetősége. A papok és apácák támogatásuk révén javították testvéreik és azok gyerekeinek létfeltételét, végső soron túlélését és szaporodását. Lényegében ez annak a rokoni segítségnyújtásnak (helping at the nest) az egyik esete, amelynek keretében a szaporodásukról lemondó egyének testvéreik támogatása révén csökkentik szüleik utódgondozással kapcsolatos ráfordításait. Lehetséges, hogy mindez nyereséges volt a számukra, amennyiben a rokonszelekció révén - mintegy oldalágon - növelték genetikai képviseletüket. Közismert az is, hogy az egyházi elöljáróknak gyakran számos saját gyerekük is volt, akiket (mint "unokaöcsöket") befolyásos pozíciókba juttattak.

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


szomb. júl. 12, 2008 1:15 pm
Profil
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
A mai ökumenikus helyzetkép néhány szempontja - Tóth Károly elnöki beszámolója [2008-05-27]

(részletek)

I.
A világkereszténység legfrissebb adatai

Az ökumenikus helyzetfelmérés jobb megértése érdekében szükségesnek tartom, hogy a legfrissebb és leghitelesebbnek tekintett adatokról tájékoztatást nyújtsak és felvázoljam, mi értendő - legalábbis statisztikailag - a világkeresztyénségen ma. Ennek az évnek az elején jelent meg a nagy tekintélyű "Világkereszténység Enciklopédiája" (David B. Barrett által szerkesztett és a nyugati országokban közismert sorozata: "World Christian Encyclopedia") legfrissebb vaskos kötete. Ebből a hihetetlenül részletes és nagy műből kiderül, hogy ma már 2 milliárd 200 millióra tehető a Földön élő keresztények száma. Ezzel a kereszténység a világ legelterjedtebb vallásává vált. Ezen belül a római katolikusok a legnagyobb számú felekezet 1 milliárd 119 millióval. (A muszlimok már azzal dicsekednek, hogy több száz millióval még ennél is többen vannak.) De a leggyorsabban növekvő keresztény csoportok, az ún. "független keresztény közösségek", akiknek a száma már túllépte a félmilliárdot. A klasszikus protestáns egyházak a harmadik helyen állnak (386 millió), őket követik az ortodoxok (220 millió), majd az anglikánok (77 millió). A reformátusok 77, az evangélikusok 75 millió hívet tartanak nyilván. A baptisták (70) és a metodisták is (42), a szabadegyházak pedig több mint 14 millióan vannak. Az enciklopédia azt is tudtul adja, hogy Európában él a legtöbb olyan keresztény, aki valamelyik felekezethez tartozónak vallja magát. Az is kiderül belőle, hogy ma már 39 ezer különböző keresztény felekezet alakult ki a világon és 3 millió 700 ezer a helyi gyülekezetek és keresztény közösségek száma. Jogos a kérdés, van-e eredménye a látható egységet célul kitűzött modern ökumenikus mozgalomnak? Különösen, ha arra gondolunk, hogy az Egyházak Világtanácsának 349 tagegyháza van ugyan és mégis a világkereszténységnek csupán egynegyedét, közel 600 millió keresztényt képviseli. Ha ehhez hozzávesszük az elmúlt hat évtizedben kialakult szerteágazó konfesszionális világszervezeteket (református, evangélikus, baptista, metodista stb.) és az egyéb ökumenikusnak tartott struktúrákat, mint a Bibliatársulatok Világszövetsége, a Keresztény Ifjúsági Egyesület és mások, akkor valóban igazat kell adnunk annak a megállapításnak, hogy mára a modern ökumenikus mozgalom egy "átláthatatlan, bonyolult labirintussá vált". És még ekkor sem említettük, hogy e szerteágazó felekezeti bonyolultságot tovább színezik a különböző lelkiségi-kegyességi mozgalmak, mint a fundamentalisták, az evangelikálok, a karizmatikusok csoportjai. (Csak Magyarországon 168 felekezetet, vallást tartanak nyilván.)

II.
Megvalósítható-e az egyházak látható egysége?

A hat évtized alatt létesült "modern ökumenikus mozgalom" olyan "sikeres lett", hogy elérkezett egy történelmi korszak végéhez vagy egy újnak a kezdetéhez? Joggal állapítható meg, hogy az ökumenikus mozgalom "a gyors sikereinek lett az áldozatává". Ma már mindenki, aki bármilyen szintű összefogásról, együttgondolkodásról és együttműködésről beszél, az "ökumenikus" jelzőt találja a legalkalmasabb kifejezésnek. A kérdés ezért, amit az ökumenikus teológusok közösségeivel egyetértve fel kell tennünk: lehet-e vagy éppen kell-e az ökumenikus mozgalom csődjéről, széthullásáról, végéről beszélni? Vagy éppen ellenkezőleg, egy olyan csodával állunk szemben, amely kötelezővé teszi Isten tetteinek magasztalását, és ami nem zárja ki, sőt egyenesen megköveteli a hat évtized alatt elért eredmények, változások rendszerezésének fő vonalai felvázolásának a kísérletét.

Az alapító atyák majd a nyomdokukba lépő ökumenikus nemzedékek célja az informatika és a mobilizáció világforradalmának globális követelménye nyomán az lett, hogy Krisztus egyháza látható egységének megvalósítását változatlanul célként tűzték ki. Napjainkra azonban kiderült, hogy ezzel a mércét igen magasra helyezték, olyan célkitűzést állítottak az egyházak elé, amely Isten időszámításának a miénktől eltérő "teljes másságával" nem számol. Ahogy a 90. zsoltár találóan tanítja: "mert ezer esztendő annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel". A fő kérdés most az, hogy van-e, lesz-e ereje a kereszténység közös hitének azt a feladatot felvállalni, hogy minden elválasztó különbség, ellentét és feszültség ellenére belátja, hogy több a közös, mint az, ami elválasztja a keresztényeket egymástól. Két nagy feladat áll az ökumenizmus előtt úgy, mint az egységkeresés új követelménye: próbálnia kell közös választ keresni és találni annak a meghatározására, hogy mit kell érteni a Szentírás fényénél az "egyház" alatt? Továbbá, hogy mi értendő a hat évtized során elvégzett teológiai kutatások, dialógusok fáradozásai alapján a látható egység kifejezésen? Hogyan lehetett volna e hat évtized alatt ebben a labirintusban egyenes utakat vágni?

Ki kell mondani a fentiekkel egyidejűleg azt, amit úgy is lehetne felfogni, hogy az "ökumenikus elégedetleneknek" a hangját ütjük meg és elfeledkezünk arról, hogy a római katolikus egyház a többi felekezettel együtt az elmúlt évtizedek alatt, különösen a 20. század második felében, korábban soha el nem képzelt teológiai változásokon ment át, mind hitéleti, mind gyakorlati vonatkozásban. Sajnos úgy tűnhet, hogy az egyházak a maradandóság és a változtathatatlanság jelképei. Ez főleg azért van így, mert nem ismerjük eléggé - még kevésbé azok, akiknek nem fő feladata az egyházi és a teológiai munka szoros figyelemmel kísérése - a jelentős eredményeket. Így pl. a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) legfontosabb határozatait, dekrétumait éppúgy, mint a felekezeti hitvallásokhoz ragaszkodó és a belőlük következő hagyományok szerint élő protestáns felekezetek szemléletváltozásait.

Csupán mindennek egyetlen vonatkozását emelem ki első helyen. A II. Vatikáni Zsinatnak azt a konstitúcióját, ami "a népek világossága" elnevezés alatt ismeretes (Lumen Gentium). A szakteológusok szűk körén kívül a megértés könnyebbé tétele kedvéért azt hangsúlyozom, hogy a reformáció egyik újítása éppen abban állott, hogy a hitvallási iratok élesebb vonalat húztak Isten látható és láthatatlan egyháza között. Ahogy az egyik református hitvallási iratunk a II. Helvét Hitvallás írja: "Szétválik ugyan az egyház különféle részekre, vagy megjelenési formákra nem azért, mintha önmagában megosztott, vagy meghasonlott volna, hanem inkább azért, mert a benne lévő tagok különböző állapota miatt mutat ilyen különbséget. Az egyik ugyanis a hadakozó, a másik a diadalmaskodó egyház. Amaz még e földön lakozik, a másik pedig már nem itt él..., de azért ez a kettő közösségben, vagy kapcsolatban van egymással... Az egyház láthatatlannak is nevezhető, nem mintha azok az emberek lennének láthatatlanok, akikből áll ez az egyház, hanem azért, mert a mi szemünk előtt el van rejtve, egyedül az Isten előtt ismeretes, és mint ilyen kivonja magát az emberi megítélés alól". A fentiekben gyökeres fordulatnak nevezett változást a római katolikus egyház azáltal tette meg, hogy a II. Vatikáni Zsinat során (első renden a Lumen Gentium okmányban) élesebben tesz különbséget a "földön zarándokló Isten népe, a látható egyház és a mennyei dicsőségben tökéletessé váló egyház között... A zarándokló egyház ennek a világnak mulandó alapját hordozza és maga is ott él a teremtmények között". Az egyik nagy nehézséget e zsinati dokumentum értelmezésében az okozza, hogy a diadalmas mennyei egyház és a zarándok egyház kapcsolatát nem határozza meg elég világosan. Ennek az eredménye sok esetben az, hogy az emberi gondolkodás gyengesége és gyarlósága és kísértései miatt a diadalmaskodó egyház és a zarándok egyház képe összevegyül, mintha Isten zarándok népére már kisugározna a mennyei dicsőség fénye vagy fordítva, a láthatatlan mennyei egyház teljes egysége már megvalósulhatna a földi bűnök okozta ellentétek közepette is - rövid idő, pár évtized alatt. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezzel a kulcskérdéssel tudtommal eddig még egyetlen felekezeti dialógus sem foglalkozott, pedig ez az egyik olyan teológiai terület, ahová lenyúlnak a katolikus és protestáns ellentétek és különbözőségek gyökerei.

III.
Új egységmodellek

Ezek után nagyon röviden utalok még arra, hogy milyen főbb "egységkoncepciók, modellek" alakultak ki az elmúlt 60 év során megvalósult sokrétű egyházközi dialógusokban.

1. Az európai protestáns egységképnek felelhet meg az európai evangéliumi (protestáns) egyházak közösségének nevezett Leuenbergi Konkordia, amit 2004-ben a jobb érthetőség kedvéért másként nevezik "Európai Evangéliumi Egyházak Közössége" (GEKE) megjelölés az új címe. Ez az egyetértés, amit már évtizedekkel ezelőtt (1973) a kontinens 104 evangélikus, református és metodista egyháza aláírt, köztük a magyar evangélikusok, reformátusok és a metodisták is, kimondja, hogy egyházak mindazok a közösségek, amelyek teljesen egyetértenek az evangélium értelmezésében. Továbbá elismerik az egymás által kiszolgáltatott sacramentumokat, megvalósítják a teljes szószéki és úrvacsorai közösséget, valamint a szolgálatok (diakónia) egységét. Ugyanakkor nem tekintik a tagegyházak hitvallásait érvényteleneknek. Ezt az egységmodellt "a megbékélt eltérések és a differenciált különbségek paradigmájának" nevezzük. A hitelvek, valamint a hagyományos formalitások többé nem elválasztó másságok, hanem megbékélt különbségek. Lényeges a közös tanítás: pl. "az egyedül kegyelemből hit által történő megigazulásról", a nyelvi megfogalmazások, a liturgiai és etnikai szempontok csupán differenciált eltérések.

2. Persze ez az egységmodell még korántsem felel meg a római katolikus elvárásoknak, mert a II. Vatikáni Zsinatnak megfelelően római katolikus testvéreink továbbra is hangsúlyozzák, hogy a reformáció egyházai "nem teljesen, hanem csak részben tagjai az egyetemes apostoli egyháznak". Ezért válthatott ki igen nagy ellenkezést a legkülönbözőbb protestáns felekezetekben az egész világon, sőt bizonyos meglepetést a római katolikus ökumenikus teológusok között is az, hogy XVI. Benedek pápa, illetve a Római Tanítói Hivatal az elmúlt év július 10-én közzétette "Válaszait némely egyházra vonatkozó kérdésre", amelyek szerint az elszakadt egyházak és keresztény közösségek a katolikus tanítás szerint "tulajdonképpen nem egyházak". Ennek az ekleziológiai különbségnek a hangsúlyozása már a nagy jubileum évében, 2000-ben is érezhető volt a "Dominus Jesus tanítás" közzététele után. De bármilyen jogos is az egyes felekezeti egyházak tanításainak félreérthetetlen kifejezése, a megfogalmazás hideg zuhanyként hatott és megzavarta az egységtörekvéseket.

3. Főleg azért, mert ez a megnyilatkozás ellentmondani látszik az ökumenizmus dekrétum tanítása szerinti katolikus tennivalók felsorolása első helyén álló feladatnak, miszerint "küszöböljük ki azokat a szavakat, állításokat és cselekedeteket, amelyek az igazságot és a méltányosságot sértve nem felelnek meg különvált testvéreinek helyzetének és csak megrontják a velük való kapcsolatainkat". Úgy tűnik, mintha a II. Vatikáni Zsinatnak a dokumentumai az eddigiekhez képest más értelmezést kapnának, azaz egy újfajta hermeneutikai változtatás kezdődött volna el. Ami azért különösen veszélyes, mert azzal a lehetőséggel fenyeget, hogy ily módon megnyitja az utat egy új kontravers teológia előtt, amely a reformáció és az ellenreformáció (16-17. század) hitvitáit jellemezte. Annál is inkább veszélyes lehetőség ez, mert ha az egyik, bár a legnagyobb keresztény felekezet úgy véli, hogy saját felfogása, ekleziológiája az a mérték, amelyhez minden "elszakadt egyház vagy keresztény közösség" alkalmazkodni köteles, akkor őket is előbb-utóbb megkísérti az önmaguk ekleziológiájának meghatározása. Ez egy félelmetes visszazuhanást okozna, ami tulajdonképpen nem jelentheti már a másság iránti tiszteletünket.

4. Egy további egységkoncepciónak lehet minősíteni azt a kísérletet, amit a kommúnió, a közösség teológiájának nevez az ökumené. Ez egy további irányzatává válhat a kereszténység egysége felé vezető útnak. Azért is, mert nem valamelyik konfesszió ekleziológiáját tekinti olyan mércének, amelyhez a többi felekezetnek egyházértelmezését mérni kell, hanem a különböző egyházaknak Jézus Krisztusban való részesedése fokát tartja a mértéknek. A kommúnió (görögül "koinonia") felfogás szerint ez közösség létesítését jelöli a helyi és felekezeti egyházakon belül éppúgy, mint egyetemesen éspedig nemcsak a tagok egymáshoz való testvéri kapcsolatát illetően, hanem valamennyi tagnak az egyház fejéhez való viszonyát. A helyi közösség, a gyülekezet és a közösségek közössége (akár területi, nemzeti vagy univerzális téren) nem ugyanaz, mint a közösségek közösségének a megléte, mert az feltételezi, hogy mindegyiknek egymáshoz és az egyház Urához való testvéri kapcsolata erősödik. Maga Ratzinger bíboros is - mielőtt pápává választottá k - ehhez a felfogáshoz nagyon hasonló közösségi ekleziológiai elképzelést vázolt fel a II. Vatikáni Zsinat egyházról szóló tanításáról közzétett írásában. Persze könyvében sok olyan tételt is hangoztat, amelyek a részegyházak közösségét nem a protestánsokhoz hasonló módon értelmezi, de mégis nem a római katolikus egyház ekleziológiáját, hanem a Krisztushoz való viszonyukat teszi a keresztény közösségi egységmodell alaptételévé. Így nem tagadja XVI. Benedek pápa sem "az elszakadt egyházak (hiányos) közösségét a római katolikus egyházzal".

5. Az új római katolikus egyházfő és a II. Vatikáni Zsinat óta kialakult egységkoncepció egy fokozatosabban érzékelhető vonásokat tartalmazó irányzatát a Pápai Egységtanács elnöke, Walter Kasper bíboros neve fémjelzi. Josef Ratzinger és Walter Kasper ekleziológiája között már a Vatikáni Zsinatot követően árnyalati különbségek érzékelhetők voltak. Az ő felfogását a "lelki egység" kialakulásának további erősítése jelenti. A kommúnió, a spirituális, az előbbiekben jelzett egységkoncepciók fontos változata, mivel hatalmas lépések történtek mindkét részről. A keresztény együvé tartozást, az elmúlt években a számos helyen megjelent, "ökumenikus türelmetleneknek" is nevezhető szinte tömeg megnyilvánulásai teszik különösen előremutatóvá. Mert azt senki sem tagadhatja, hogy - a világnak különböző részein mindenféle politikai, társadalmi különbségeket félretéve - különösen az ifjúság körében olyan ökumenikus alkalmakra került sor, amelyek az egymással szembenálló dogmatikai, konfesszionális különbségeket áthidalva gyorsabban akarják lehetővé tenni a keresztények lelki egységének manifesztálását, ami az együttes bibliaolvasásokban, imádságokban és sok minden egyéb, az ellentmondásokat és eltéréseket maga mögé utasító eseményekben tükröződik. Ez a Walter Kasper bíboros által képviselt teológia már megnyitotta a további változtatások előtt az utat, de úgy, hogy minden felekezet a közös feladatokra irányítja a figyelmet: így a római katolikus egyház ekleziológiája kiegészíthető a reformáció Ige teológiájával, másrészt pedig az ortodoxia szakrális hangsúlyának erősödésével és a meglévő hitbeli egység gazdagságát fejezik ki. Az ilyen kommúnió - közösség - nem a felekezeti gyülekezetek összessége, sem nem a kölcsönös elismerésé. Olyan feladat, amely mindegyik féltől további erőfeszítéseket igényel. Meghagyná a nemzeti, etnikai valóságot, de a péteri szolgálat tényleges hatalmi gyakorlása nélkül. De megvalósítható-e ez az elképzelés? A kérdésre a választ az ökumenikus mozgalom paradigma váltása és a következő szakasza adja meg.

A fentebb röviden jellemzett egységmodellek előre vetítik a fennálló különbségeken átívelő krisztusi közösség növekedését, amelynek legfőbb jellemzője lesz a Krisztusban megélt teljes egyházi közösség. Ezért nagyon fontos mozzanata a keresztény teljes egység felé vezető útnak, mert - ahogy egy ökumené szakértő megállapítja - "a teljes egyházközösség eléréséig az egyházak és keresztények közötti minden lehetséges közösségi formát gyakorolni kell, hogy legalábbis töredékesen kifejezésre jusson és megvalósuljon a láthatatlan és a látható egyház egysége".

(reformatus.hu)

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


szer. jún. 11, 2008 7:08 am
Profil
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: pén. szept. 16, 2005 12:59 pm
Hozzászólások: 1384
Tartózkodási hely: Kispest
Hozzászólás 
la Mer írta:
Igenis van jogunk szólni, hogy rettenetesen helytelen dolgot tettek. Sőt, kötelességünk is.


Egyetértek. A társadalomnak pedig védekeznie kell az ilyen deviancia ellen is.


hétf. nov. 12, 2007 5:16 pm
Profil E-mail küldése
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: pén. szept. 16, 2005 12:59 pm
Hozzászólások: 1384
Tartózkodási hely: Kispest
Hozzászólás 
ingola írta:
"Megszoktuk már, hogy Isten ügyének e világon meghirdetett "rendszereit" dogmatikai mértékkel mérjük egymáshoz: ez igaz, ez nem igaz, ez orthodox, ez meg eretnek tanítás. (Mintha bármelyikünk is birtokában volna az Isten rejtelmes munkálkodása "törvényének"!) Jézus jól tudta, hogy a (teológiai?) gondolatokkal játszadozó értelemnél mérhetetlenül nagyobb hatalom a "szív", a belső világ, az érzelmek mélységes gyökérzetéből sarjadó erő."


A jehovista házaspár esetének megítéléséhez nincs szükség teológiai okoskodásra, "dogmatikai méricskélésre" csak Jézus szavainak megértésére:

"És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala ő utána.
És ímé egy vízkóros ember vala ő előtte.
És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombatnapon gyógyítani?
Azok pedig hallgatának. És ő megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.
És felelvén nékik, monda: Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?
És nem felelhetnek vala ő ellene semmit ezekre."
(Lk 14, 1-6)

És nem lehetetlen a megértés. Egyszerű, tanulatlan parasztemberek értették valamikor, és képesek voltak Istennek tetsző életet élni anélkül, hogy cselekedeteik alapvető társadalmi normákba, vagy - profán megközelítéssel - az emberiesség követelmélnyeibe ütköztek volna. És nincs ezen mit csodálkozni, mert aszerint éltek, aki az élet Ura.


vas. nov. 11, 2007 4:05 pm
Profil E-mail küldése
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: pén. szept. 16, 2005 12:59 pm
Hozzászólások: 1384
Tartózkodási hely: Kispest
Hozzászólás 
jajoka írta:
Van-e jogunk elítélni valakit azért, mert a hite szerint cselekedett, mégha az a mai társadalmi gondolkodás szerint, akár bűn is lehet.


'Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17, 15)


vas. nov. 11, 2007 3:34 pm
Profil E-mail küldése
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
varjú írta:
ingola írta:
Ő a megigazultság érzésével a szívében halt meg,...

Ez azokról a szetktatagokról is elmondható, akik tömeges suicidumot követtek el...


Azok a tömeges "suicidiumok" sokkal rosszabbul dokumentáltak mint mint az az eset, amelyről beszéltem. Egyátalán: véleményem szerint nem tekinthető suicidiumnak az, ha valakinek a markába nyomnak egy pohár mérget, és megitatják vele.
Ennek a jobb sorsra érdemes fiatalasszonynak az esete egészen más volt.

A hozzászólásod végén olvasott minősítéseiddel kapcsolatban pedig az előző, jajokához írt soraimban találod meg a véleményemet.

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


szomb. nov. 10, 2007 9:30 pm
Profil
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
Kedves jajoka!

A felvetéseidre Farkas József tiszteletes urat idézném (Bp. Klauzál tér.):

"Megszoktuk már, hogy Isten ügyének e világon meghirdetett "rendszereit" dogmatikai mértékkel mérjük egymáshoz: ez igaz, ez nem igaz, ez orthodox, ez meg eretnek tanítás. (Mintha bármelyikünk is birtokában volna az Isten rejtelmes munkálkodása "törvényének"!) Jézus jól tudta, hogy a (teológiai?) gondolatokkal játszadozó értelemnél mérhetetlenül nagyobb hatalom a "szív", a belső világ, az érzelmek mélységes gyökérzetéből sarjadó erő."

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ingola szomb. nov. 10, 2007 9:31 pm-kor.



szomb. nov. 10, 2007 9:18 pm
Profil
Kiemelt Listatag

Csatlakozott: pén. máj. 18, 2007 7:48 pm
Hozzászólások: 29
Hozzászólás 
A hite miatt meghalt nő esete engem is megrázott. Mindenféle vélemények sorjáztak. Eljutottak vélemények odáig, hogy kategórikusan gyilkosságról beszéltek.
Elgondolkodtatott a dolog, hogy Isten feltétel nélküli hitet és bizalmat vár el tőlünk. Az ember ezt lépten nyomon felül bírálja és csak azokat tekinti Istetől való utasításnak, ami neki jót hoz.
Ábrahám is elvitte Izsákot az áldozat bemutatásra, pedig nem vitt áldozati állatot, már a kést emelte a megkötözött fiára amikor Isten megállította. Gyilkos akart lenni azért, hogy teljesítse az Istentől kapott parancsot. Hogy ítéli meg ezt a cselekedetet a mai társadalmi gondolkodás?
Mit jelent a feltétel nélküli bizalom Isten felé?
Mit jelent meghalni a hitem miatt?
Ki értelmezi félre a bibliát?
Ki a boldog, aki Isten szerint hal meg, vagy aki mindent megtesz, hogy az saját akarata érvényesüljön és azt sikeröljön a környezetével Isten szerinti eseményként feltüntetni?
A cselekedeteink mennyire vannak szinkronban a szánkkal hangoztatottakkal?
Van-e jogunk elítélni valakit azért, mert a hite szerint cselekedett, mégha az a mai társadalmi gondolkodás szerint, akár bűn is lehet.
Ki gondolkodik helyesen, aki a hite szerint cselekszik, vagy az aki a társadalom elvárásai szerint.
Hol van a határ, amin még el lehet lavírozni? Mit vár tőlünk Isten? Feltétel nélküli bizalmat, vagy lavírozást?

A kérdéseim nem erre az esetre vonatkoznak csak, hanem általában. De ha a mostani példa alapján kapok válaszokat annak is örülni fogok.


szomb. nov. 10, 2007 8:43 am
Profil
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: pén. szept. 16, 2005 12:59 pm
Hozzászólások: 1384
Tartózkodási hely: Kispest
Hozzászólás 
ingola írta:
Ő a megigazultság érzésével a szívében halt meg,...


Ez azokról a szetktatagokról is elmondható, akik tömeges suicidumot követtek el...

Csínján kell bánni ezzel a nagy megértéssel, mert nem mindenféle lelkület való a Szentlélektől, még ha nagyon jámbornak látszik is.

Éppen azért, mert Isten azt tanítja nekünk, hogy testünk a Szentlélek temploma (1 Kor 6, 19), nem mentegethető az efféle "önfeláldozás".

Abban igazad van, hogy az ilyen ember halál utáni sorsát nem tudhatjuk, mert az a Mindenhatótól függ. Mi emberek, a magunk korlátaival csak arra hagyatkozhatunk, ami a Szentíráson alapuló hitünk igazságaiból következik. Emberi szemmel pedig az ilyen értelmetlen halált hozó "hit" átkozott bigottság, és olyan lelkületre vall, ami nem származhat Istentől.


pén. nov. 09, 2007 2:11 pm
Profil E-mail küldése
Gyémánt Listatag

Csatlakozott: kedd ápr. 17, 2007 5:34 pm
Hozzászólások: 1793
Tartózkodási hely: Törökbálint
Hozzászólás 
Semmink nincsen, amit ne "úgy" kaptunk volna.
A testünk is ilyen. És ebből levezethetően vigyáznunk illene rá.

Az a fiatalasszony érdemtelenül halt meg, de meggyőződésem szerint pontosan olyan hittel, tudatosan áldozta fel az életét, mint hitünk hősei. Ő a megigazultság érzésével a szívében halt meg, további sorsa pedig a Mindenható kezében van. Én nem szeretnék semmi rosszat mondani sem róla, sem pedig a párjáról.

Ha itt emberölésről beszélünk, és felelősöket keresünk, a jehovisták vezetői, ideológusai között fogjuk őket megtalálni.

Ingola

_________________
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? (Rm. 14,4.)


kedd nov. 06, 2007 7:23 pm
Profil
Site Admin

Csatlakozott: kedd szept. 13, 2005 10:03 am
Hozzászólások: 301
Tartózkodási hely: Heidelberg
Hozzászólás 
la Mer írta:
Habostorta írta:
Vallása miatt halt bele a szülésbe egy jehova édesanya

Belehalt a vérveszteségbe egy brit nő egy órával azután, hogy gyönyörű ikreknek adott életet - az orvosok megmenthették volna...

Az orvosok mindent megtettek volna a 22 éves brit nőért, de férje, aki tagja a Jehova Tanúi felekezetnek, vallási okokra hivatkozva nem engedte, hogy felesége vérátömlesztést kapjon.

Inkább végignézte, ahogy meghal az asszony, miután magához ölelte két újszülött gyermekét.

A barátokon kívül még a doktorok is könyörögtek a jehova férfinek és nőnek - a várátömlesztéshez is előkészítettek mindent -, de a pár hajtathatatlan volt.

Emma Gough barátai képtelenek felfogni, ami a fiatal édesanyával történt.

A vallási közösség hite szerint ugyanis a Biblia tiltja a vér fogyasztását és tárolását, valamint a vérátömlesztést.

"Mindenkit letaglózott az, ami történt. Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni, hogy Emma úgy halt meg a szülés után, hogy meg volt az esélye a túlélésre.

Ami még rosszabb, hogy már a karjaiban tartotta az ikreit, mikor kiderült, hogy baj van" - zokogta Peter Welsh, a család egyik barátja.

A hatóságok vizsgálják az ügyet.


Mit gondoltok róla? Igazuk volt?


Szerintem ez kimeriti az emberölés fogalmát


kedd nov. 06, 2007 12:11 pm
Profil E-mail küldése Honlap
Ezüst Listatag

Csatlakozott: szer. júl. 04, 2007 2:01 pm
Hozzászólások: 68
Tartózkodási hely: Veszprém
Hozzászólás 
la Mer írta:
Tehát akkor a tényeknél maradva: Ézsaiás egyszercsak hasára ütött, és kijelentette, hogy Áháznak gyereke lesz, de még mielőtt az felnő, Jeruzsálemnek annyi.


Helyesbítek: Samáriának, Izráel fővárosának és Damaszkusznak annyi.


kedd júl. 24, 2007 8:31 pm
Profil
Ezüst Listatag

Csatlakozott: szer. júl. 04, 2007 2:01 pm
Hozzászólások: 68
Tartózkodási hely: Veszprém
Hozzászólás 
Tetszik a kérdésed: ez azt mutatja, hogy mégiscsak érted :D

Amikor a tanítványi kör lejegyezte az elhangzottakat, mint Isten Ézsaiáson keresztül elhangzott igéjét jegyezték le: Lám Isten előre szólt! Ám van benne az a bizonyos két, vagy három motívum, amely nem hagyta őket nyugodni: a "tejszín és a méz", a jó és a rossz megkülönböztetése és az Immánuel név.

Áház után fia, Ezékiás lett a király (feltehetően az, akiről egykor a prófécia szólt). Ezékiás olyan hű volt Istenhez, mint Dávid óta egy király sem. Meg merte azt csinálni, amit apja nem: az asszír ostrom alatt, amikor katonailag és a harci morál terén teljesen mélyponton volt Jeruzsálem, amikor kilátástalan volt már az asszír gyűrűben a helyzet: ő Istentől kért segítséget...és kapott. Történelmileg -a történészek kutatásai alapján - máig megmagyarázhatatlan, hogy az asszír sereg miért vonult el Jeruzsálem alól, othagyva csapot-papot. Egy szó, mint száz: Ezékiásban joggal láthatták a dávivi Felkentet, joggal várhatták a "tejszínt és a mézet" (=a messiási áldás bőségét), jogosan mondhatták: Ezékiás uralkodásával Isten már VÉGLEG Júdával marad. Végleg, mert a Dávidnak adott ígéret alapján trónjának áldása örökre szól. Ráadásul ennek a trónnak kellett beteljesítenie az egyetlen függőben maradt ábrahámi ígéretet: minden nemezet számára áldás lesz (ezt így értelmezték: Dávid trónja minden nemzetre kiterjed majd, hogy azoknak bőséget, jólétet, békét, biztonságot és igazságosságot hozzon).

Igen ám, de Ezékiás után Manassé kiráyl személyében kaptak egy olyan bitangot a nyakukba, mint még soha. Utána még volt egy kis fellendülés, és hűség Jósiás alatt, de Jósiás után nemsokkal az asszírokat legyaluló Babilon legyalulta Jeruzsálemet is.

Nos: az írástudók, az ézsaiási próféta-tanítványok (ekkor is megvolt még Ézsaiás hagyományain alapuló iskola!) mind azt kérdezték: MIÉRT? Amikor az egész szent hagyományt újraolvasták, keresve a választ, a próféciákat is újragondolták. Ekkor, kézbe véve az egykor Áháznak elmondott próféciát azt kellett mondaniuk: rendben, hogy beteljesedett Áháznak, de ha a Messiás birodalmának áldása örökre szól, akkor??? Miért nem maradt Isten VÉGLEG Júdával? Miért nem maradt az áldás VÉGLEG Isten népével? Miért nem maradt a bölcsesség VÉGLEG a királyi házban? És egyáltalán: miért nem terjesztette ki Isten Dávid trónjának áldását minden népre?

Számos más próféciát újragondolva Iszrael történelmével együtt az egykori, Ábrahámnak adott áldás-ígéret aranyfonalán azt állípították meg, hogy a megígért Felkent, a megígért Próféta még csak eljövendő. Így az összes olyan próféciában, mely egykor részlegesen bár, de beteljesült, meglátták annak nyitottságát. Azt a nyitottságot, mely egy jövendőbeli Felkentben fog beteljesülni. Meglátták Isten igéjének azt a dinamikáját, mely egykor Áháznak kijelentve magát elindított (megteremtett!) egy eseméynsorozatot, melyben azonban Áház gyermeke csak egy előjel maradt (pont azért, mert a véglegesség kritériumának nem felelt meg).

Ezzel a próféciával együtt számos más próféciában is meglátták a nyitottságot egy jövőbeli beteljesedés felé. Ebből a szempontból a fogság-fogság utáni időszak volt a próféciák számára a legtermékenyebb időszak.

Remélem, ha "nyöszörögve" is, de sikerült némi választ adnom.

Üdv: Nyika


kedd júl. 24, 2007 10:31 am
Profil
Ezüst Listatag

Csatlakozott: szer. júl. 04, 2007 2:01 pm
Hozzászólások: 68
Tartózkodási hely: Veszprém
Hozzászólás 
la Mer írta:
Honnan lehet azt tudni, hogy egy prófécia hányszor teljesedik be? És ha egyszer már beteljesedett, nem fog-e még néhányszor?
Pl. hivatkoznak arra, hogy Ézsaiás aszondta, hogy lesz egy Immánuel, de Jézust nem is úgy hívják, és az akkori jóslat már akkor helyből beteljesült Ézsaiás idejében...


A prófécia nem jóslat...ezt sokan összekeverik. Isten igéje, mely konkrét történelmi szituációban szólal meg, elindítva egy folyamatot, s kijelentve e folyamat lényegét. Mivel azonban egy üdvtörténeti folyamat része, mely beteljesedés felé halad, ezen Igének is van beteljesedése annak ellenére, hogy elhangzásának pillanatában konkrét eseményhez kapcsolható.

Az "immánuel" jelnél maradva pld. szerencsétlen Áházt, Júda királyát az északi birodalom, Izrael királya és damaszkusz királya rá akarták venni, hogy vonuljon velük hadaba Asszíria ellen. Nos, ő nem mert Asszíria ellen vonulni, mire a két "jótestvér" megtámadta, s ostrom alatt tartotta JEruzsálemet. Ő éppen azon töpreng, hogy jól kibabrál a két jótestvérrel, és Asszíriát hívja segítségül... Mondanom sem kell, hogy az a nemzet, aki egyedül Isten kegyelmének köszönheti fennmaradását, ha elfordul Istentől, és Asszíriához csatlakozik önként - ezzel járt ugyanis a segélykérés - ezzel Assur istent hívva segtségül, mire számíthat. Nos ekkor szólal meg Isten a próféta által, s jelet ígér: egy gyermek (valószínűleg a király gyermeke), mely érkezőben van. Mire megtanulja elvetni a rosszat és választani a jót (ez a bölcsesség, mely Istentől adatik), addigra Damaszkusz és Izrael elpusztulnak. Neve, mely születésének értelmét jelenti: Velünkaz Isten: Isten nem hagyja el népét e helyzetben sem. Vagy hisz neki a király, vagy letér az áldás útjáról.

Mint tudjuk, Asszíria Áház hívására jött, s leradírozta mindkét nemzetet (ekkor telepítették be Izrael fővárosába, Samáriába a később samaritánusoknak nevezett népcsoportot). Isten kijelentette, hogy mire ez a gyermek bölcs lesz, addigra megtörténik...és lőn.

Igen ám...de van egy érdekes mozzanat ebben. A gyermek ugyanis "tejszínt és mézet" fog enni: a Messiási áldásnak a jele. Immánuelnek nevezik majd (értsd: nem szó szerint ez lesz a neve, hanem születésének ez lesz az ÉRTELME): születésekor "Velünk van Isten" ('Immánú Él). Ahogy az ézsaiási hagyományt ápoló tanítványi körök távolodtak a konkrét történelmi helyzettől, azt kellett észrevenniük, hogy Isten Igéje él. Bár az adott eseményre vonatkozott, mégis túlmutat azon. Túlmutat, mégpedig egy olyan korra, amikor a nép elhagytva érezve magát semmilyen világi hatalomra nem bízhatja tovább fenmmaradását, életét, csakis Istenre. S ennek a kornak a jele az lesz, hogy születni fog egy gyermek, aki a Messiási kor gyermeke lesz, aki Isteni bölcsességre tesz majd szert, s akinek személyében ténylegesen VELÜNK LESZ ISTEN. Ézsaiás ezen igéje tehát a beteljesedés felé tartott.

Kb. ez a dinamikája a prófétai igéknek.

Üdv mindenkinek:
Nyika

Üdv, és bo


hétf. júl. 23, 2007 4:08 pm
Profil
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 28 hozzászólás ]  Oldal 1, 2  Következő


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group.
Designed by Vjacheslav Trushkin for Free Forum/DivisionCore.
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség





eXTReMe Tracker