Azért azt nem árt tudniuk a gyülekezet tagjainak sem (a lelkész nyilván tudja), hogy egyházunkban nincs kötelezően előírt liturgia, és ha a lelkész ilyen változtatást eszközöl, amilyenről írtál, azzal semmilyen előírást nem sért, és senki nem kérheti rajta számon. (Persze, ez igaz a fordított helyzetre is.) Ettől persze még szóvá teheti a felsőbbség (mert - mondjuk - az esperes máshogy csinálja), de ezt el lehet hárítani, ha a presbiterek is tisztában vannak egyházunk szabályaival.

Én eddig leginkább ezzel a két részből álló istentisztelet változattal találkoztam. Mindig zavart, hogy rendesen templombajáró emberek nem veszik magukhoz az úrvacsorát és elmennek az alkalmak felénél. Igazából nem tudtam hová tenni ezt a dolgot, nagyon megörültem ennek a határozott változtatásnak, amit ez a középkorú lelkészünk csinált. Ahogy az igehirdetéseiből kivettem azért eléggé meg kell neki harcolni az igazáért, a változtatásért, de nagyon okosan, lépésről lépésre halad. Van egy fiatal lelkész segítője is, úgy tűnik, hogy együtt nagyon jó munkát végeznek.

Az egyik ilyen lépés, hogy beengedték az énekek közé a fiatalok gitáros-fuvolás kíséretű énekét, amelynek szövegét szépen sok példányban elhelyezték a padokon. Csak egy ilyen ének van, mellette énekeljük a megszokott zsoltárokat természetesen, de jó ez a változtatás. A későbbiekben jönnek más fiatalos énekek is a terveik szerint. A lányom a lelkészt az ifik között látta valami nagyon sportos szerelésben, talán bicikli bukósisakkal, vagy valami hasonlóval az utcán. Ez is egy pozitív dolog. Tetszik, hogy nem erőlteti magára a lelkészünk a bölcs mindenttudó szerepét, sőt inkább a gyengeségeire is rámutat azért, hogy lássuk meg magunkban a közös, bűnös gyengeségeinket. Fontos változásnak pedig itt van az egységessé alakított istentisztelet, amelynek nem melléke az Úrvacsora, hanem szerves része. Nincs megszakítás az alkalomban. Úgy veszem észre, hogy elég sokat kell ezekért a változtatásokért tenni, vitáznia, de elmondható, hogy megérte, sokan vagyunk, sok a fiatal is az alkalmakon.

Visszatérve a topic témára, emlékszem, hogy a lányom is volt úgy, hogy nem érezte magát lelkiekben késznek az Úrvacsorára, de szépen maradt a helyén ülve, amíg mi magunkhoz vettük a sákramentumokat. Legközelebb természetesen már jött ő is. Én is ezt tartom a legjobb megoldásnak, ha valaki úgy érzi, hogy nem áldást vesz magához, akkor maradjon szépen a fenekén, de ne hagyja el az alkalmat félidőben.

Komolyan örülök ennek a változásnak, nagyon tetszik, amikor határozottan magukhoz veszik a kezdeményezést azok, akiknek kell... !

Nálunk elvétve szoktak csak elmenni a hívek az úrvacsorosztás előtt. Az is ottmarad, aki akkor éppen nem akar ítéletet enni és inni, és ezért inkább nem él a sákramentummal.

Az is igaz, hogy nálunk nincsen látványos törés az igehirdetés és az úrvacsora között a liturgiában - olyan, mint egy patak, amely éppen csak kanyarodik egyet, megszakítás nélkül.

Nagyapámnál más volt. Fülembe cseng a minden egyes alkalommal elismételt mondat: "- Mielőtt azokat, akik nem kívánnak élni az úrvacsorai jegyekkel, áldással elbocsátanám..."

Szóval ő még meg is áldotta azokat, akik nem akartak úrvacsorát venni. És sokan elmentek, szinte a fél templom. Van egy olyan érzésem, hogy ez a mondat politikai nyomásra került bele a liturgia szövegébe, mert más gyülekezetben is hallottam.

Maradt viszont a kemény mag, aki tudta, hogy mit eszik, és mit iszik. Nagyapám nyakas kálvinista volt, tudta, hogy mi miért tesz. Ő szervezte meg a dunaharaszti gyülekezetet 1933-ban, és 1947-ben már 50-60 fős ifi(!) bibliaórákat tartott.

1950-től viszont tucatszám jelentkeztek a parókián a hívek, és kérték a gyülekezeti nyilvántartásból való törlésüket. Nagyapám az ő lila kartonjaikat kivette a többi közül, és átrakta egy másik fiókba. Jó vastag paksaméta, a mai napig megvan cukorspárgával átkötve a dunaharaszti parókián. (Senki nem bontja ki azt a spárgát, de a törlés nyoma azért megmarad...)

Én a hetvenes évekre emlékszem - akkor talán 20-30 ember jött el vasárnaponként. Karácsony és Húsvét első napján viszont zsúfolásig megtelt a 120 férőhelyes templom.

Ha én lelkipásztor volnék, akkor nem adnék úrvacsorát azoknak az embereknek, akik csak megszokásból jönnek el, csakis nagy ünnepeken, és egyből elmennek, amikor erre a szószékről megkapják az engedélyt. Mert ők, anélkül, hogy tudnák, miről van szó, ítéletet esznek és isznak, és ebben én nem akarnék bűnrészes lenni.

Viszont megpróbálnám őket valahogyan ott tartani, hogy megláthassák, miről is szól a megváltás, a szövetség megerősítése. Azért, hogy legközelebb ők is valódi részesei lehessenek ennek az áldásnak.

A munkahelyi szobatársam az Ecseri úti templomban, teljes (nem rövidített) mise keretében fogadott örök hűséget a párjának. Az ifjú pár után a gyülekezet is áldozhatott.
Áldozott az a kolléganőm is, aki kuláklányként a váci ferences gimnáziumnak köszönheti, hogy le tudott érettségizni. A délutáni napfény éppen az oltárra esett, amikor elvette a paptól az ostyát... Az egész jelenetből az sugárzott, hogy a Jóisten benéz a templomba, és rámosolyog arra az emberre, aki megerősíti a szövetségét ővele:-)

Most tekintsünk el a dogmatikai különbségektől. Az volna a jó, ha minden református ilyen lelkülettel venné az úrvacsorát.

Tulajdonképpen mindkét eljárás helyénvaló, mivel nincs kötött liturgia. Nálunk a korábbi lelkész az istentisztelet részének tekinette az úrvacsorát, vagyis az mindig úgy történt, ahogy most leírtad, míg a jelenlegi lelkészünknél lényegében amolyan második istentisztelet keretében kerül sor az úrvacsorára. Az istentiszteleten az áldás után következnek a hirdetések, majd a záróének, amely előtt a lelkész közli, hogy aki nem kíván úrvacsorát venni, az távozhat a második versszak alatt. A záróéneket pedig egy, az úrvacsorai alkalmat bevezető nyitóénekkel kezdjük, amely után a lelkész ugyanazzal kezdi, mint az istentiszteletet ("Kegyelem néktek és békesség...."), tehát kvázi második istentisztelet keretében kerül sor a szentség kiszolgáltatására. Az igazsághoz tartozik, hogy az előbbi liturguia esetén is elhangzik, hogy távozhatnak, akik nem akarnak úrvacsorát venni, de ez hangsúlyosabb, amikor két részre oszlik az alkalom. Ezért nem véletlen, amit tapasztaltál, miszerint ha egységes az istentisztelet, kevesebben távoznak.

Olyan szerencsétlen közléssel is találkoztam (más gyülekezetben), amikor a lelkész azt mondta, hogy aki nem akar úrvacsorát venni, az az ének alatt távozzék. Tehát nem azt, hogy távozhat, hanem szinte kiküldte a többit, még ha nem is ez volt a szándéka. De a legtöbbször elhangzó felhívást sem tartom elég jónak, ugyanis nemcsak azt kellene elmondani, hogy aki nem akar az úrvacsorával élni, az távozhat, hanem mindjárt hozzá kéne tenni azt, hogy de maradhat is, és éneklésével szolgálhat a szentség kiszolgáltatása alatt. Talán akkor még keveseben távoznának.

Ma nagyon kellemes meglepetésben volt részem. A lelkészünk, aki az utóbbi időben egyre magabiztosabb a gyülekezetben, egyszerűen elrendezte az eddigi rossz úrvacsorai szokást, amit mindenhol látni lehet, miszerint a gyülekezet fele igehirdetés után veszi a cókmókját és elpárolog.

A lelkészünk az eddigiekkel ellentétben nem szakította két részre az istentiszteletet. Az igehirdetés után nem mondta el az Úrtól kapott imát és nem mondta el az egyházközség híreit mosolyogva hagyva az útjára menő az emberkéket, hanem igehirdetés után lejött a szószékről és töretlenül folytatta ahol abbahagyta, ezzel nem engedte el az elpárologni vágyókat. Vagyis rögtön folytatta a szereztetés igéjével majd a hitvallással, majd az úrvacsora vétellel. Most is voltak elmenők, de töredéke annak, amennyi szokott lenni.

Az úrvacsora sem volt cifra, nem volt 300 kispohár, hanem volt négy ezüst kehely és rendben, szépen lezajlott a sákramentumok szolgálata. Utána elmondtuk az Úrtól kapott imát, a híreket felolvasta a pap, áldás után pedig szétoszlott az ilyen módon együtt maradt tömeg és nem csak a fele gyülekezet. Nekem külön kellemes volt, mert egy kedves idős hölgy meghívott egy alkalomra.

Máshol is hasonlóképpen változtak a dolgok, vagy csak nálunk változott meg a rendje az úrvacsorai istentiszteletnek?

Hitbéli dolgokra elég problematikus azt mondani, hogy "mára már nem állja meg a helyét". Ha ugyanis van aki hiszi az adott tanítást, addig valahogy mégiscsak "megállja a helyét". Különösen így van ez olyan keresztyén tanítás esetén, amely teljes egészében a Szentíráson alapszik. Amilyen például Zwingli tanítása az úrvacsoráról. Amiben nincs semmi dogmaszerű belemagyarázás az ígébe, nincs teológusi okoskodás átlényegülésről, kétlényegűségről, lelki evésről, stb., csak az ígéről (ezt cselekedjétek az én emlékezetemre). És ezt nem lehet meghaladni olyan kétségkívül hasznos kompromisszummal sem, ami az egyház (a svájci reformátusság) egységét volt hivatott biztosítani.

Az úrvacsora lelki tartalmát Zwingli sem vonta kétségbe, nem véletlenül érvelt Marburgban a Jn 6,63-mal. Egyébként pedig inkább azt lehetne problematikusnak találni, hogy Jézussal csak az úrvacsorában egyesül a gyülekezet. Mi van máskor? Hát nem a Jézusban él a hívő ember?

Szóval, kedves Nyika, ma is megállja a helyét... Nálam mindenképp.

Engem az a hozzászólásod fogott meg, amikor írtad, hogy "A lányom ma kapott egy plüsspatkányt."

Ingola

Hat nagyon hogy 2 gyermeked van. Sok sok egeszseget kivanok nekik. Mi is elhataroztuk a felesegemmel, hogy 2 ev mulva szeretnenk egyet

Nagyon jo hogy megvolt benned az az akarat, hogy befogadd a Szent Iras tanitasait. Biztos vagyok benne, hogy a gyermekeid is egy jo szellemi neveltetesben reszesulnek.

(2 van, egy 5 éves, és egy 2)

Úgy alakult, hogy körém nőtt ez a gondolatmegosztási szerep... És ha már itt vagyok, igyekszem neki eleget is tenni neki, ahogy tudok...

Egyébként végigkísérheted itt a fórumban hívő pályafutásomat. Itt kezdtem 3 évvel ezelőtt... Talán azért furcsa és vitatható egy-két korábbi hozzászólásom. Érdemes a dátumokat is megnézni hozzá...

Nem is tudtam hogy kismama vagy Oszinten szolva, azt hittem hogy ferfi vagy

Dicseretes reszedrol, hogy megosztod masokkal a gondolataidat.

Csak ugy zarojelben megkerdeznem, hogy hany eves a gyermeked?

Nem használok én ágazatokat. Egyszerűen csak mondom mindenkinek, akit találok. És igyekszem bizonyítani is.

Csak egy unatkozós kismama vagyok, aki ezzel üti el a tévénézésből rossz műsorok miatt felszabadult idejét.

Te melyik agazatat hasznalod az evangelizalo munkanak?

Te követed, én is követem. A többiek pedig majd számot adnak magukért.

Mi miert nem kovetjuk a peldajukat?

Az apostoli modszer:

Cselekedetek 5:42 " És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust."

Es nagyon jol tudjuk, hogy emiatt nagyon sok szenvedes erte az apostolokat, foleg Pal apostolt. De mindvegig boldogok es elegedettek voltak, Isten adott nekik erott a kitartashoz.

Jezus mondott meg egy erdekes dolgot: Ha az o neve miatt uldoztek, akkor a kovetoit is uldozni fogjak. Miert? Mert hirdetik a Biblia tanitasat.